|
Jelen kell lenni

Hivatalos
látogatást tett Torontálvásárhelyen a tartományi oktatási és művelődési
titkár, dr. Jeges Zoltán úr, falunk szülötte. Szemrevételezte az
(át)épülő József Attila Művelődési Otthont, ellátogatott a helybeli Moa
Pijade Elemi Iskolába, két robotot adott át a műszaki oktatáshoz, majd a
délutáni órákban a helyi közösség, a politikai és civil szervezetek,
illetve a helyi református és a katolikus egyházközségek képviselőivel
folytatott eszmecserét.
- Azt hiszem, most már történik valami a faluban, ha olykor a
látványosság el is marad. A művelődési ház felújításába igen jelentős
összegeket fektettek be. Természetesen nem a gyermekkori álmainkat
kapjuk vele vissza, hiszen nemcsak az erkély meg a páholy tűnt el
belőle, hanem a hozzájuk fűződő emlékek is velük együtt. Lesz egy
funkcionálisan és a falu pillanatnyi állapotának megfelelő színházterem,
valamint egy általános, a korral lépést tartó művelődési tér. Hála
annak, hogy a magyarság részt tud venni a kormányzásban, a szavunknak
bizonyos súlya is van, így végre bele tudunk szólni a pénzek
elosztásába.
Így került be az idei tartományi Nagyberuházási Alap költségvetési
tervezetébe a torontálvásárhelyi református templom tetőszerkezetének
renoválása, nemkülönben a templom meglevő, 1871-ben épített mechanikus
orgonájának a javítása.
- Jelen kell lenni, mert ha nem vagyunk ott, ahol erről döntenek,
akkor kevés az akaratunk, semmi sem történhet. Most, amikor
választásokról beszélünk, ez is tétnek számít. Ha a magyarságot össze
tudjuk toborozni, hogy szavazzon, akkor számíthatunk arra, hogy az
elkövetkező négy évben is ugyanolyan módon tudjuk mozgatni falvainkat,
mint az utóbbi esztendőben. Ami tényleges eredményeket hozott itt,
Torontálvásárhelyen is.
Az általánosságban vett helyi közművesítési gondok (utak
aszfaltozása, a vízvezeték kútjainak szanálása, a szennyvízcsatorna
kiépítése, a közvilágítás...) ecsetelése mellett elhangzott, hogy nem
elegendő csak a kommunális igényekre összpontosítani. Az emberek helyben
tartásához munkahelyeket is kell biztosítani.
Martinek I. |