Megtartó kapcsolatok ,,ínséges” időkben

Mottó: ,,Egymás terhét hordozzátok: és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.” ( Gal 6:2 )
    Évekkel ezelőtt, a budapesti betlehemes találkozó idején - legalábbis ekképpen jegyezte fel a krónikás - a torontálvásárhelyi ,,kecskéző” hagyományőrzők egy ottani református templomot ,,kaptak” fellépésük színhelyéül. A rákövetkező esztendőben a kétszáznál némivel több lelket számláló Svábhegyi Református Keresztyén Missziós Egyházközség jelentkezett házigazdának. Bár idővel az egyházi Dalárda révén is sikerült szorosabbra fonni a mérföldeken s határátkelőkön átfutó szálakat, az anyaországiak most látogatták meg első ízben a torontálvásárhelyi testvérgyülekezetet, bebarangolva egyúttal - a szó szoros értelmében! - a fél Bánságot. Látogatást tettek Hertelendyfalván, Székelykevén, Nándorfehérváron... Valójában az Úr édes, magyar anyanyelvünkön csengő igéjével és őszinte barátsággal feltarisznyázva merészkedtek a Délvidék peremére, ahol nem ,,vademberek” élnek, bármennyire ezzel riogatta is őket úton-útfélen az ,,odaáti” hivatalos média.
    * Ön szerint mekkora szerepe van egy ilyen látogatásnak az együvé tartozásunk tudatosításának erősítésében? - kérdeztük Berta Zsoltot, a svábhegyiek lelkészét.
    - A torontálvásárhelyi Református Keresztyén Egyházközség gyülekezetével hivatalosan két évvel ezelőtt, 2006. június 18-án írtuk alá a testvérgyülekezeti kapcsolatról szóló nyilatkozatot, és a gyülekezet Dalárdája az említett esztendő ádventjében már el is látogatott hozzánk. Ezt igyekeztünk ezúttal viszonozni mi, anyaországiak, ám ez nemcsak az itteni gyülekezettel való kapcsolat megszilárdításáról szólt, hanem egyúttal a délvidéki, illetve benne a bánsági szórványmagyarsággal valóval is. Sajnos, az anyaországiak tudatában, ha a határon túli magyarok kérdése kerül napirendre, 2004. december 5-e óta is mindenekelőtt Erdély és a Felvidék rögzül. Nagy ritkán ,,jön képbe” Kárpátalja, a ,,sereghajtó” Délvidék pedig még ennél is gyérebben. Talán érthető is, hiszen természeti (turisztikai?) látnivalókban, hatalmas hegyekben, folyókban ez a táj korántsem annyira gazdag, mint az említett területek, s ha mindehhez hozzárendeljük az itteni magyarság szórványhelyzetét, az egész térség egy ,,kicsit” kiesik a magyarországi magyarok látóköréből - vázolta fel az életszagú jelent a fiatal budapesti lelkész. - Nagy örömmel vettük azt a lehetőséget, miután két és fél évvel ezelőtt gyülekezetünk gondnoka, Konkoly Elemér úr itt járt családjával együtt, hogy egy testvérgyülekezeti kapcsolatot hozzunk létre ezen a vidéken. Gyülekezetünk vezetősége egyhangúlag mondott erre igent, és nagy öröm számunkra, hogy ez a mostani találkozás is sikeresen létrejött. ĺszintén reméljük, hogy mindazokban, akiket vendégül láthattak a torontálvásárhelyiek, sikerült tudatosítani a további kapcsolattartás fontosságát. Mert igenis tudnunk kell egymásról, hogy még (meg)vagyunk! Szeretném, hogy az itteniek is érezzék, nem felejtettük el őket, és ami erőnkből telik, azt önzetlenül kívánjuk felajánlani nekik segítségül. Ezt az üzenetet hoztuk ide és vittük is magunkkal e három nap alatt, le egészen az al-dunai székely falvakig. A kapcsolatokat megtartjuk, bővítjük, és reménykedünk a mielőbbi viszontlátásban nálunk, a budapesti, svábhegyi hajlékunkban.
Martinek I.