,,Amint már tudják, bátyámat 1944.október 18.-án
tartóztatták le az apósával együtt. Rozi ángyom
nagyon megijedt és
rögtön elment az anyósához a
Takács házba. Ő jelentette nekik a rémhírt. A
községházára igyekeztek, de nem lehetett bemenni,
mert éjjel-nappal fegyveres őrök-katonák vigyázták a
bejáratot.
Ekkor eszükbe jutott szomszédjuk Eskenáci orosz
zsidó aki fordító ként dolgozott a községházán és
megkérték hogy tudakolja meg hol vannak kedveseik.
A szomszéd hamarosan jó hírekkel tért vissza,
mondván, hogy a két férfi az iskolában hordja a
padokat és estére haza is engedik őket.
Eljött az este, de a két férfi nem ért haza.
Ezen a napon tartóztatták le Gachal János esperes
urat is.
(Ez az adat igen fontos, mert így feltárult az a homályba veszett adat hogy pontosan mikor hurcolták el Gachal János ref. lelkészünket).
Eljött az este és csak később tudtam meg hogy mi
történt bátyámmal és apósával.
Gachal tiszteletest a községháza emeletének egyik
szobájában tartották. Testvérem és az apósa pedig a
községháza istállójában volt .
A pribékek egész nap a Depóban voltak,
ittak és berúgtak.
Besötétedés után megkezdték a folyok kínzását,
verését. Imre testvérem kabátját az iskolánál
találták meg. Csak szvetter volt rajta amikor
verték. A halálos ütéseket és a tortúrát testük nem
bírta ki és késő estére sebeikbe belehaltak. A
püspök urat sem kímélték. Borzalmas tortúrán
eshetett át ő is még meg nem halt.
Mi nem tudtunk erről semmit sem. Egész
éjjel vártuk hogy haza érjenek. Másnap egész nap
kerestük őket. Érdeklődtünk, szaladgáltunk
ismerőstől ismerősig de senki sem tudott semmit.
Eltűntek.
Sok idő eltelt mire megszólalt egy tanú. Gáborov
Ivánnak hívták, aki papucsos mester volt. Szomorú
hangon mondta:
-Ne keressétek kedveseiteket. Ők már nem jönnek
vissza.
Megtudtuk tőle, hogy még azon az éjszakán, amikor
bekísérték őket agyon lettek kínozva és meghaltak.
Kocsira rakták a holttesteket és a kovacsicai úton
egy lövészárokba dobták őket, ahol a pionírpark volt
és földet húztak rájuk.
Rozi ángyom nagyon bátor asszony volt. Nem ijedt az
meg semmitől. Mikor ezt megtudta elment arra a
helyre, amelyet Gaborov Ivan bácsi mondta, hogy el
vannak temetve.
Éjjel elkezdett ásni még rá nem bukkant férjének a
szvetterére. Abból vágott egy darabot melyet a többi
családtagok is felismertek. Most már tudták a z
eltűnés okát, a nagy tragédiát.
Ezek után Rozi ángyom felvitte a ruhadarabot a
községházára. Ott Ládi Sámuel elnökölt és egy
hosszabb vitatkozás után engedélyt adott a
holttestek kihantolására.
Az engedélyt követően hat hónapra lett a két test
kihantolva és nagy részvétű temetésen lettek
eltemetve a falusi nagy temetőben.
(Adatközlő:Ládiné Takács Erzsébet.)
|
