November 20-án látta dédnagyapámat utoljára. Másnap November 21-én, amikkor megint ment a járási börtönbe, dédnagyapámat már nem találta az élők között.
        A még élő tanúk szerint, akik nem szeretnék, hogy most nevüket említsem, a rabok November 20-án 23 óra körül az éj leple alatt, hidegben, félmeztelenül és mezítláb kettesével megkötözve, futó lépésekben ki lettek zavarva a börtön celláiból. Az akkori járási börtön épülete még meg van. Most az Antalfalvi község levéltárának van ott.
        A rabok szaladva haladtak el a járási vezetőség épülete mellett, (most az „Ukus” cipőgyár épülete), a falusi temető irányába. A temető keleti fala és a Lajosfalvi út sarkánál megálltak. A rabok kezeit eloldották és rá lettek kényszerítve, hogy saját maguknak ássák meg a sírhelyet. E közben az egyik rabnak sikerült megszöknie, és mivel az üldözőknek nem sikerült megfogniuk, így a többi rabon töltötték ki bosszújukat.
        November 21- én hajnalban a rabok ki lettek végezve. Ezek után egy pár falusi legény a közeli házakból a temetőhöz lettek rendelve ás a holttesteket el kellett temetniük. A holtak még mindig a közös sírban vannak az Antalvalvai falusi temető sarkában.
A tanúk szerint különösen rosszul bántak a rabokkal Ivica  Speichel, Balček Martin becenevén Kvaka és annak neje Zuzanna születet Djurica.
        Egy alkalommal, megint a tanúk szerint a 60-as években a Torontálvásárhelyi Nagyvásárban találkozott Balček egy ismeretlennel, aki köszönt neki. Mivel nem tudta hogy kivel beszél érdeklődni kezdett az ismeretlen kilétéről. Az ismeretlen bemutatkozott hogy ő az a megszökött rab melyet nem sikerült meggyilkolniuk. Balček futva ért haza és attól a naptól kezdve a házán éjjeleken  át égett az égő remélve hogy a tisztátlan lelkiismeretétől az égő fénye majd megvédi.
A fal, amely előtt a vértanuk tanúságukat tették, még meg van ha bár egy részét újonnan felépítették de a megmaradt öreg falon a golyók nyoma még mindig szabad szemmel látható.
        A feleségét Wilhelminát táborba űzték, ahonnan sikeresen négy év után haza került. A vagyonukat elkobozták. Különosen megható volt, amikor a Franz Scherbach könyvtárát máglyán égettek a malom udvarán, mert nem volt az új rendszernek ízlése szerint.
Wilhelmina Scherbach 81 éves korában halt meg mindig emlékezve a szörnyű tettekre, amelyek érték őt és családunkat.
Tudatom szerint mindenkit, aki ebben a gonosz tettben részt vett, az Úr igazsága utolérte. Vagy az új rendszer börtöneiben találta meg őket a halál, vagy megzavarodtak lelkiismeretük súlya alatt.

Adatközlő és az adatok lejegyzője
Darko Dželajlija BScCh